Előzmény:
Ez a blog 2020 augusztusában keletkezett. Akkor még nem volt blog oldalam, az a szakmai oldal ahova szántam megszűnt. Úgy gondoltam, hogy az anyag örökre fiókban marad.
A 2022. január 4-én megjelent alábbi írás – Így lett a komfort nélküli 36 m2-es Cserhát utcai lakásból egy minden igényt kielégítő otthon – adott aktualitást és keltette életre!
S íme a „leporolt” blog:
Néhány hónapja jelent meg egy publikációm, melyben kifejtettem a Home Staging jelentőségét.
Nem tudom megállni, hogy ne ragadjak ismét tollat (klaviatúrát), hogy beszámoljak arról, hogy a cikkben leírtak szinte szó szerint működnek a gyakorlatban:
Ügyfelünk nem egészen egy hónap alatt eladta az általunk felkészített lakását „csont” nélkül, vagyis „teli árban”. Ezek Home Stager szlengek.
Hogy mit jelentenek ezek?
Azt, hogy a vásárló alku nélkül megvette a lakást!
Ez hogyan sikerülhetett?
Hát persze, SZERELEMBE ESETT! Erre még visszatérünk…
Nézzük miről is beszélünk!
A mai cikk tárgya egy 36 m2-es VII. kerületi lakás a Cserhát utcában, mely teljeskörű felújításon esett át, és június elején került a piacra.
Az első benyomásnak, az első 30 másodpercnek döntő hatása van a végső kimenetre. Az „új lakás illata” fogadja a lakásba érkezőt.
Különösen a hölgyek érzékenyek a szagokra, illatokra. Mivel ők a lakásvásárlás „generátorai”, ha ez rendben van, akkor az első két akadályt át is ugrottuk.!
Ennek több jelentősége van, mint gondolnánk.
Kutatások bizonyították, ha az első 20-30 másodpercben nem alakul ki pozitív benyomás a vásárlójelöltben, „a hajó elúszott”.
Általában ilyenkor már eldől az érdeklődőből vevő lesz, vagy megy tovább keresgélni a piacon…
Ezzel ellentétben, ha pozitívak az érdeklődő első benyomásai, nagy lépést tettünk a sikeres értékesítés útján…
Szóval ezen lakás esetében az ingatlanba belépve az első 20-30 másodperc pipa. A lakás hibátlan.
A konyha akkora, hogy az étkező itt lett kialakítva, s az alapesetben 2 személyes asztal 4, vagy 6 személyessé átalakítva is elfér.
Ha van 2-4 db összehajtható székünk a gardróbszekrényben, pillanatok alatt varázsolhatunk egy vendégek fogadására alkalmas teret!
Tudvalevő, hogy a legjobb, éjszakába nyúló dumapartik a barátokkal a konyhában szoktak folyni…
A konyha és a szoba között egy falban elbújó tolóajtót építettek be, mellyel leválasztható a lakás belső részétől.
Ha belépünk a másik helyiségbe, akkor már meg is érkeztünk az ingatlan méretéhez viszonyítva meglepően nagy fürdőszobához, mely a nappali sarkába lett kialakítva, az amúgy eredetileg komfort nélküli lakásban.
El kell árulnom, hogy amikor először megláttam a lakást benne az „óriás” fürdőszobával, nem értettem mi értelme.
Az ilyen kis lakásokban a konyhán és a fürdőszobán lehet a legtöbb helyet spórolni.
Ha sikerül innen lecsípni 3-4 m2-t, annak nagy jelentősége van, hisz ez akár a lakás 10-15%-a is lehet.
Ezzel szemben ebben a kecóban mindkét helyiség kényelmesen nagy, szívesen tölti itt az idejét a tulaj!
Nem akarom lelőni a csattanót, de a lakás értékesítésekor ezen jellemzők döntőnek bizonyultak…
Tehát a fürdőszoba különlegessége abban áll, hogy,
- az ilyenkor szokásosnál kétszer nagyobb, ami azt eredményezi, hogy a zuhanyzó 1 méter széles;
- a bojlert el lehetett rejteni az ajtó mögé;
- a mosógép elfér a bejárati ajtó mellett, s ha úgy dönt a lakás gazdája, még a szárítónak is van helye;
- a „tér növelést” a beépített két sor üvegtégla is segíti, mert így természetes fény is beszökik nap közben.
Folytassuk az ismerkedést a lakással!
Belépünk a fényárban úszó szobába. Mivel az ingatlan egy szobás, ez tölti be a nappali és a háló funkciót is, hisz galériázott.
A régi, elavult ablakok helyére modern, dupla üveges, műanyag keretes ablakok kerültek úgy, hogy körülöttük megmaradtak az eredeti fa tokok.
A süppedős szőnyeg, a kényelmes kanapé mind-mind az otthonosság érzetét erősítik.
A szoba a kikapcsolódás, TV-zés, vagy a munka terepe is lehet. Ehhez egy íróasztalt és egy széket minden további nélkül be lehet rakni! A lakásban nem volt gáz, de még egy gázcsonk sem, ennek hiányában korszerű, energia takarékos elektromos fűtőpanelek kerültek beépítésre…
Mivel a fürdőszoba elég nagy, ez lehetővé tette a nagy és kényelmes galéria kialakítását.
Mi 160 cm-es matracot raktunk be, de akár a 180-as is kényelmesen elfér úgy, hogy még marad hely az éjjeli szekrénynek is.
Kis adalék:
„A galériának nincs korlátja! Ez balesetveszélyes, így tuti nem kel el!”
Érveltem Erikának:
Erika válasza: „A galéria széles. Ha 160-as matracot teszünk le, még akkor is marad 40 centi hely. Továbbá a fejnél építettünk egy beforduló könyvespolcot, ami kb. 50-60 centi. Emiatt nem fog leesni az ott alvó, így nem kell korlát!”
Az eredmény: Korlát nélkül úgy elvitték mint a sicc…
Erről ennyit!
A hirdetés összeállításakor a lakás célközönségének 3 csoportot határoztunk meg:
- Befektető, aki a turizmus radikális visszaesése miatt nem Airbnb-ben, hanem hosszútávú bérbeadásban gondolkodik, egyetemisták részére, mivel a környéken 3 felsőfokú oktatási intézmény található.
- Vidéki család, akiknek gyermeke szeptemberben kezdi meg tanulmányait Budapesten. Azért, hogy kényelemben éljen, nyugodtan tudjon tanulni, vesznek egy lakást, ami befektetésnek sem rossz. A gyermek tanulmányai befejezése után eldönthetik miként hasznosítják tovább.
- Egyedülálló nő vagy férfi, esetleg fiatal pár, akik valami okból ragaszkodnak Budapest belvárosához.
A célcsoport meghatározás jól sikerült, mert mindhárom csoportból voltak érdeklődők!
Végül egy fiatal vidéki doktornő lett a vásárló, akinek a döntésében egyik fontos szempont volt, hogy közel van a munkahelyéhez.
Nála egyértelműen működött, hogy nagyra értékelte mind a konyha, mind a fürdőszoba kialakítását. A hölgyek döntésében a fürdő és a konyha „milyensége” meghatározó szokott lenni, mert mindkét helyiségben viszonylag sok időt töltenek (legalábbis a pasikhoz képest).
Hogy a cikket keretbe foglaljuk, térjünk vissza a cikk elején említett SZERELEMBE ESÉSHEZ!
A sikeres „egymásra találásnak” három meghatározó feltétele volt:
- A mesterien felújított, látványos elemekkel megtűzdelt lakás;
- A nyári, fiatalos hangulatot tükröző felkészítés, vagyis a Home Staging, – ami magába foglalja a profi fotós alkalmazását, valamint a célközönséget megszólítani képes hirdetést is;
- Az értékesítés fókuszú árazás.
Összefoglalás:
A sikeres értékesítés feltétele a kiváló termék, megfelelően prezentálva, valamint az eladó és a vevő számára kölcsönösen elfogadható ár meghatározása.
Ebben a win-win szituációban az eladó eléri azt a profitot, amivel elégedett. A vevő hozzájut a lakáshoz, ami minden igényét kielégíti, mindezt a számára is elfogadható áron.
Ennek köszönhető ez a sikeres értékesítés. A lakás 2020 májusában készült el, amikor még teljesen le volt fagyva az egész világ a Covid első hulláma miatt. Ilyen piaci körülmények között is pár hét alatt elvitték…
Szakmai hiúságunkat legyezgette, hogy az ingatlan.com kiemelte a „Hét inspirációjaként” az alábbi kísérő szöveggel:
„Kis alapterületű lakásból is lehet igazán tágas, barátságos otthont alkotni.
Remek példa erre ez a 36 négyzetméter alapterületű lakás, ahol a pasztellszíneket az élénk türkiz berendezés varázsolja élettel telivé.