Egy lakáseladás története, mikor a VEVŐ kétszer esik szerelembe a kiszemelt lakással vásárlás előtt…

A legfrissebb sikersztorink 3 napja záródott le!

Íme a sztori:

Tünde nagyon agilis ingatlanközvetítő, aki hisz a Home Staging erejében.
Barátnője néhány hónapja hirdette Tölgyfa utcai lakását. Ez Budapest II. kerületében van, a lokációja kiváló.
Jöttek érdeklődők, de valahogy nem akart összejönni az eladás.
Ekkor kerestek meg bennünket, hogy tudnánk-e segíteni.
Nem szoktunk megijedni a kihívásoktól, de mikor megláttam a bordó konyhabútort, nagyot nyeltem… 😀

Ebben az állapotban találkoztunk először a lakással!
A modern, ráadásul bordó konyhabútor így túl karakteres…

Elmondtuk, hogy a tapasztalataink alapján hogyan lehetne eladhatóbbá varázsolni a kéglit.

Modern konyhabútor, ami bordó. Így túl karakteres…

Ezután kb. egy hétig nem hallottunk felőlük. Utólag kiderült, hogy volt egy komoly érdeklődő, aki valami miatt meggondolta magát. Ezután Tünde hívott, hogy akkor nosza kezdjünk bele.

Ebben csak az volt a „szívás”, hogy amikor elvégeztük a felmérést azonnal meg tudtuk volna csinálni a felkészítést, amikorra megszületett a döntésük, hogy „akarnak bennünket”, volt már néhány előkészített megrendelésünk a naptárunkban. Azzal a feltétellel vállaltuk el, hogy 3 hét múlva jövünk…

Aztán Tündéék mellé állt Fortuna istennő, mert az egyik partnerünk felújítása csúszott, így egy hét múlva be tudtuk illeszteni őket a „táncrendbe”…

Akkor viszont gyorsak voltunk, hogy hamar a piacon lehessen a felöltöztetett szépség…

S most nézzük mit csináltunk.

Mivel a lakás jó állapotban volt:

  • fürdőszoba rendben – minimális dekorációra volt szükség;
  • a nappaliban a szürke és sárga színek domináltak;
  • a hálószobát berendeztük franciaággyal, s itt visszaköszönt a konyha bordó színe a kiegészítőkön;
  • a konyha mellé az étkezőbe egy üveg tetejű kerek étkező asztalt raktunk szépen megterítve;

Azzal, hogy a nagypolgári lakás modern stílusban lett berendezve, az először vadítónak tűnő bordó színű (egyébként modern) konyha belesimult a térbe. Ráadásul a bordó szín visszaköszönt az étkező asztalon és a hálószobában. Összességében kitűnő hangulatot árasztottak a lakásban fel-fel bukkanó a bordó elemek…

Lakberendezés - Homes Staging - Lakásszépítő Stúdió
fürdőszoba rendben - minimális dekorációra volt szükség
Lakberendezés - Homes Staging - Lakásszépítő Stúdió
a konyhába egy üveg tetejű kerek étkező asztalt raktunk bordó elemekkel feldíszítve

Nagyjából eltelt négy hét a hirdetés elindítása után, aztán múlt héten csütörtökön szólt Tünde, hogy pénteken aláírják az adásvételi szerződést. Kérte, hogy küldjem a bútorok és berendezési tárgyak árlistáját.

Ezt általában a felkészítés után azonnal küldjük, de ebben az esetben ezt elmulasztottuk. Valószínűleg már lélekben nyaraltunk…

Lakberendezés - Homes Staging - Lakásszépítő Stúdió
a nappaliban a szürke és sárga színek domináltak

És kapaszkodjatok meg! Ki volt a VEVŐ?

A komoly érdeklődő, aki már korábban majdnem megvette…

Hogy mi történt időközben?

Az eltelt időszakban bújta a hirdetéseket, s neki tetsző paraméterek közül továbbra is ez tetszett a legjobban.


Ami változás volt, hogy elbűvölték a berendezett lakás fotói. Ezzel másodszor is szerelembe esett, de most már nem szalasztotta el a lehetőséget.

Az eladó is maximálisan elégedett, neki aranyat ért a mi munkánk, mert időben megérkezik a pénz, hogy kifizessék a lefoglalózott lakásukat, ahová hamarosan költöznek.

Lakberendezés - Homes Staging - Lakásszépítő Stúdió
a hálószobában visszaköszönt a konyha bordó színe a kiegészítőkön

Összefoglalás:

A fenti történet is azt támasztja alá, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem tudja elképzelni milyen lenne berendezve az ingatlan, melynek csak a csupasz falaival találkozik.

Mikor meglátta berendezve már tudta, hogy ez az, amire vágyik! Megkapta azt a lökést, ami átlendítette őt a bizonytalanságán, most már képes volt meghozni a döntést. Vásárol!

Ez az ingatlanfelkészítés (Home Staging) ereje!

A hezitálásnak több oka lehet.

  • Az emberek 90-95%- a nem lát az üres térben, ahogy említettem – a maradék 5-10% a lakberendezők tábora 😀😀😀
  • Persze a térlátás nem egyszerű feladat, mert ehhez ismerni kellene a bútorok méretét…
  • Másik gyakori ok, hogy nem tudják minek hol van az optimális „helye”;
  • Aztán az is akadály, hogy nem tudják mi a trendi, hisz nem ez a szakmájuk. Viszont amikor látják a szépen berendezett tereket, rájönnek, hogy ez kell nekik;

Mindezek miatt felértékelődik a Lakásszépítő Stúdióban Timi szerepe, aki megálmodja a helyiségek funkcióit és kialakításukat!
Hívj most bennünket, ha szorít az idő, mert már lefoglalóztad álomlakásodat, de csak nem akar megérkezni a „régi” lakásod vevője!

Ha tetszett az írás, akkor kérlek „like”-old a posztot, valamint ha hasznosnak találod, abban az esetben légyszi oszd meg a Facebook-on, hogy máshoz is könnyen eljusson! Köszönöm!

Örömmel fogadom a véleményeket, hozzászólásokat.

Facebook-on sok-sok érdekességet osztunk meg veletek!

A legtöbb fényképet a Pinterest-re töltjük fel!

Az Instagram-on is ránk találsz!

Az YouTube-on láthatsz is minket!

Blog(/Sikersztori)jainkat itt éred el!

Honlap címünk: https://www.lakasszepitok.com

Írj nekünk! info@lakasszepitok.com

Ha hasznos, érdekes, szórakoztató tartalmakat szeretnétek kapni szép lakásokról, eladásról, vételről, eladásra történő felkészítésről, lakberendezésről, vagy önmagáról az ingatlan piacról iratkozzatok fel a honlapunkon a Hírlevelünkre!

A feliratkozás jutalma az aranyat érő „Ingatlanértékesítési Kiskáté”, mely hasznos gyakorlati tanácsokkal látja el a lakáseladókat!

Üdvözlettel:

TJ aláírás

Copyright © 2019-2024. | Bonoland Kft. | Minden jog fenntartva!

error: Lakásszépítő Stúdió ©